Hatékony stresszkezelés és feszültségoldás – Mindfulness
A mindfulness valóban hatékony, ha a cél a stresszkezelés és a feszültségoldás?
Amikor megállok egy kis időre és a légzésemre kezdek figyelni, észreveszem, hogy feszültség van bennem, mert túl sok mindenre mondtam igent, és ez most eláraszt. Tudatosan ott kell lennem a jelenben, hogy valóban megfontolt döntéseket tudjak hozni. Ebben segít a mindfulness – a tudatos jelenlét -, hogy a stresszkezelés és a feszültség csökkentése egyszerűbb legyen.
Ebben a lélegzetvételnyi szünetben megpihenve rájövök, hogy miként engedhetném el a vállalásaim egyik részét (pl. vacsora a szülőkkel), és tárgyalhatnám újra a másik részét (pl. a héten találni új takarítót – ráér a következőn is).
Amint lépni kezdek az engem feszítő témákban, azonnal csökken a stressz bennem. Ez a könnyebbség meghozza a további megoldásokat is, melyek a feszültség állapotában nem tudnak jönni (amikor sietve keressük a kulcsunkat, meg sem látjuk, hogy ott van előttünk, de amikor kicsit lehiggadunk, meglátjuk).
Egyébként a túl sok vállalás, teendő is akkor „akaszkodik” ránk, amikor nem vagyunk jelen, ezért nem érezzük a gyomrunk összerándulását a munkahelyi buli megszervezésének elvállalásakor…
Pedig ha résen vagyunk, érezzük, hogy a testünk jelez, mielőtt szólnánk vagy miközben épp azt mondjuk, hogy elvállaljuk. Ekkor még könnyen jelezhetjük, hogy egy kis tűnődés után mégsem vállaljuk most el… És persze lehet, hogy valaki csalódottan néz majd ránk a kollégák közül – de ez az ő baja…
Az érezelmeink és a gondolataink a mi „szellemi termékeink”, rólunk árulkodnak, nem a másikról vagy a helyzetről. Tehát ne akarjuk megmenteni a többieket (család, barátok, kollégák), mert úgysem tudjuk… Inkább vállaljunk teljes felelősséget a saját szavainkért és tetteinkért: szívből mondjunk igent vagy nemet.
Akkor csak fogadjam el, hogy közbeszól a főnököm, vagy tévedésből rosszul ad vissza a pénztáros?!
A pokolba vezető út is a rosszul értelmezett elfogadással van kikövezve…
Elfogadni valójában a konkrét történés megtörténtét lehet és kell: pl. nyugtázni, hogy a főnököm közbevágott. Ennek nem kell sem örülni, sem pedig elítélni, csak konstatálni. Ha megfigyelem, hogy emelkedik bennem a nyomás ennek hatására (gondolat: „Már megint belebeszél!”, testérzet: szaporábban ver a szívem, érzelem: düh), már hátrébb léptem, így nem nő tovább a feszültség – lassan csökkenni kezd, mert nincs, ami táplálja.
A helyzethez fűzött gondolataink tartják fenn a feszültséget, szomorúságot, fájdalmat.
Stresszkezelés a mindfulness-szel
Ezért fontos tehát figyelmünket pl. a légvételre összpontosítani, mintegy lehorgonyozni ezen. Amint a figyelmünk a levegő áramlásának testi érzeteire fókuszálódik, a felbukkanó gondolatok nem tudják magukhoz ragasztani azt. Ilymódon a megjelenő gondolatok tova is tűnnek, nem mélyülnek, bonyolódnak tovább. Nézzük ezt meg a fenti példával:
A főnököm közbevág, amikor a projekt előrehaladásáról számolok be. Gondolat: „Már megint belebeszél!” Ha a figyelmem azonnal a légzésemre irányítom (2-3 mély légvétellel), nincs több gondolat, hiszen a levegő áramlását figyelem. Észrevehetem még, hogy szaporábban ver a szívem vagy összeszorul a torkom, de ahogy a légzésemet figyelem, csökken a stressz és a szívverésem is kezd lassulni. Valószínűleg a környezet fizikai ingereit is jobban észreveszem: meleg van, kellemes virágillat jön be az ablakon.
Vagyis kezdem érzékelni nem csupán a bennem, hanem a körülöttem lévő dolgokat is – úgy, ahogy vannak, minden ítélet nélkül.
Aztán amikor a főnököm elhallgat, nem akarok azonnal mondani valamit, hanem várok egy kicsit. Így immár higgadtan tudom folytatni, amit elkezdtem, vagy akár másról beszélni, ha úgy látom jónak. A lényeg, hogy erős indulatoktól mentesen tudok beszélni és cselekedni.
A tudatos jelenlét eszközeinek alkalmazásával a „csípőből tüzelés” helyett észrevesszük, ha a helyzet indulatokat vált ki és előbb azok lecsillapítására figyelünk, majd csak ez után reagálunk az adott helyzetre.
Vagyis nem automatikusan mondunk vagy teszünk valamit, hanem megfontoltan. Ezt jelenti a mindfulness, hogy tudatosan vagyunk a jelenben.
Időnként lehet, hogy úgy döntünk, kilépünk a helyzetből (letesszük a telefont vagy ténylegesen kilépünk egy beszélgetésből), de a lényeg a döntésen van, mely nem „csípőből lövés.”