Izoláció, a leghasznosabb nehézség a függőségek kezelésében

Böhm Andrea interjúja

Érdeklődők gyakran teszik fel a kérdést, miért van szükség a páciensek izolációjára, vagyis miért nincsen náluk telefon, s miért nem tarthatják a kapcsolatot barátaikkal és hozzátartozóikkal a terápia alatt. Dr. Schwanner Gáborral, a Swan Lake Központ intézetvezetőjével beszélgettünk a kérdésről.

Milyen haszna van a páciensek életében az izolációnak?

Dr.S.G: – Az érzelmi izolációnak a legfontosabb szempontja, hogy pácienseink biztonságérzetüket a saját erőforrásaikból tudják biztosítani. A legtöbb páciens, aki hozzánk érkezik, valamilyen mértékű érzelmi függőséggel küzd. Azt az érzelmi biztonságot, amely kell a hétköznapi jólléthez, vagy az éjszakai jó alváshoz, azt valamelyik érzelmileg közel álló hozzátartozó, szülő, házastárs, vagy akár valamelyik felnőtt, vagy kiskorú gyermek biztosítja. Ilyenkor beszélünk ko-dependenciáról, érzelmi, avagy társfüggőségről. Ezt az érzelmi függőséget úgy tudjuk legjobban kezelni, mint bármelyik egyéb függőséget: elvesszük annak „tárgyát”, ameddig az érintett meg nem tanul a segítségünkkel új módszerekkel, érzelmileg függetlenül élni.

Az érzelmi izoláció itt egy praktikus, technikai izolációt is jelent. A klienseknél tehát nincs sem telefon, sem számítógép, nem jutnak be hírek a külvilágról. Hogyan veszélyeztetnék ezek a kinti hírek az egyén terápiáját?

Dr.S.G.:- Itt kettéválasztanám a munkahelyi és magánéletből származó híreket. A munkahelyi hírek, különösen azok számára, akik kiégés miatt érkeznek hozzánk, fenntartanák ezt a túlterhelődést, illetve elvinnék a fókuszt abba az irányba, hogy a felmerülő munkahelyi problémák azonnali megoldást követelnének. A munkával kapcsolatos problémák különösen nagy terhelést jelentenek. Nem lehetséges egyszerre az érzéseinkre, befelé figyelni, belefelejtkezni az önreflexióba, az itteni társakkal való kapcsolódásba és állandóan azon gondolkodni, hogy milyen munkahelyi feladatok várnak megoldásra. Másrészt a világban zajló, gyakran felkavaró történések, hírek extrém megterhelést jelentenének a pácienseknek. Számukra éppen elég a személyes krízisük megoldásával foglalkozni, nem szükséges tudniuk a rajtuk kívülálló kinti eseményekkel ebben az időszakban. Ami a magánéleti híreket illeti, egy társfüggő személy azért is foglalkozik jóval többet a hozzá közelállókkal, hogy a saját problémáival ne kelljen szembenéznie. Amint ismét hírt kapna a kliens a hozzátartozójáról, a páciens fókusza máris átkerülne a szeretteire, s folytatódna, ami a korábbi életében, hogy saját problémáit, és egyéni fejlődését háttérbe szorítja.

Vajon mi az oka annak, hogy egy néhány hetes digitális elvonás kifejezetten megterhelő eleinte?

Dr. S.G.: – Egyrészt beszélhetünk ennek kapcsán egy kényszeres dinamikáról is, hogy – pláne egy vezető beosztású ember, aki a hétköznapi életben megszokta, hogy mindent ő irányít – itt napirenddel találkozik, meg kell felelnie egy külső keretrendszernek. Ez bizonyára nehéz, bár az a tapasztalat, hogy ez csupán az első néhány órában különösen megterhelő. Aki valódi motivációval érkezett, változni, változtatni akar, az hamar megszokja az új helyzetet, sőt, saját javára tudja fordítani. Talán hosszú évek után először, valódi, tartalmas, érzéseket is megfogalmazó beszélgetésekbe kezd a terápiás társakkal és a szakmai csapattal. Ezáltal megtanulnak ismét a jelenben lenni, fókuszálni az aktuális érzésekre, gondolatokra. Magánszemélyként döbbenetes volt látni, ahogy egy Balatonparti étteremben szülők, gyermekek egyaránt elvesztek a digitális eszközökben. Gyakorlatilag nem vettek tudomást egymásról és a külvilágról, hiába élvezhettek volna egy közös estét a szeretteikkel az ország egyik legszebb pontján. Időről időre valószínűleg mindenkinek szüksége lenne egy kis digitális detoxifikációra.

Pácienseink közül sokan megfogalmazzák, hogy soha nem gondolták volna, hogy valaha le fogják tudni tenni a mobiltelefont, és mennyire fantasztikus, felszabadító érzés az, hogy itt hetekig nincs rajtuk az a kényszer, hogy mindig elérhetőnek kell lenniük. Itt a digitális élményforrásokat felcserélik a valódi interperszonális élményforrások. Mindez rendkívüli módon fokozza a terápia hatékonyságát.