A pszichés betegségek és a futócipő

Megannyi esetben tapasztaljuk, hogy a mentális betegségek kezdeti fázisaira szinte kivétel nélkül mindenki legyint. Szorongunk, feszülünk, de megyünk tovább. Nem törődünk velük. Még nem fáj eléggé. Ha nem tudunk elaludni, veszünk rá magnéziumot, gyógynövényes kapszulát, megiszunk egy pálinkát lefekvés előtt vagy épp felíratunk valami erősebb bogyót. Az okot meg sem vizsgáljuk vagy jó előre meg is válaszoljuk: Megint a Bori az oka, aki a munkahelyen ismét felbosszantott bennünket vagy a gyerek, aki megint hármast hozott esetleg a hites kedves, aki ismét nem vitte ki a szemetet. Megmagyarázzuk, letudjuk, puffogunk tovább és észre sem vesszük, hogy a szorongás egyre csak nő.

Ugyanígy vagyunk a kiégéssel, szomorúsággal, folyamatos feszültségekkel, vannak, nem látszanak, kívülről legalább  is nem, és megyünk is tovább

Jó jó, de hogy jön ide a futócipő? 

Régebben vettem egy futócipőt. Mondták, hogy nem a legjobb arra a terepre, amire használni szeretném, mert évek alatt könnyen kicsinálhatja majd a térd zületeket. Évek alatt. Érted? Szóval még odébb van. Majd évek múltán. De nekem ez most tetszik, felpróbálva a boltban most szép, most kényelmes. Naná, hogy megvettem.

Iszonyatosan vártam az első alkalmat, amikor végre Ő és én elindulhatunk az első kilométereinket lefutni. Igen ám, de ahogy megtettem vele az első egy két távot, éreztem, ahogy a cipő feltörte a sarkam, olyannyira, hogy véres lett a zoknim is. Fájt, égetett, vérzett. Éreztem, láttam, tapintottam. Akkor és ott megértettem valami nagyon fontosat. Le is írom most, hogy Te ne kövesd el ezt a hibát.

A láthatatlan dologgal nem foglalkoztam volna. Nem érdekelt volna egy évek múltán bekövetkező dolog. Egyrészt vagy tényleg baja lesz a térdemnek vagy nem. És különben is, sokára lesz majd. Addigra talán a cipőt is lecserélem. Zseniálisan hárítottam, megmagyaráztam és kifizettem a cipőt. De abban a pillanatban, ahogy érezhető sebet ejtett rajtam a viselése, ami miatt hazáig bicegtem, amiért ragtapaszt kellett kutatnom és napokig kellemetlenséget okozott, na az már azonnal döntésre kényszerített és megoldásra kellett, hogy sarkalljon. Érted?

Ugyanez a helyzet a lélekkel is. Amíg nem fáj eléggé, legyintünk. Majd mi megoldjuk vagy megoldódik magától. Majd veszünk be rá gyógyszert, majd arrébb megyünk, majd jól visszaszólunk és különben is. Majd lesz valahogy. 

Hiszen a mentális betegség nem okoz bicegést, nem vérzik át tőle a zokni, nem szúr, nem éget, nem varasodik. Belül sajog. És épp ezért veszélyes.

Mi a megoldás? Talán nem figyelmen kívül hagyni. Figyelni rá, okulni a jelekből, akár a Tiéd, akár a szeretteidé. Mert eltakarni csak egy ideig lehet, utána átvérzik ez is. És akkor ott már baj van. Előzd meg. Mi itt vagyunk.