Alkoholista vagyok…
Mindannyian más miatt nyúlunk először a pohár után. Van, aki feszültségoldásként, van, aki örömében és van, aki rutinból, nap mint nap. A probléma akkor kezdődik, amikor az alkohol kezdi el irányítani a mindennapjainkat.
Általa mindenünket elveszíthetjük: a családunkat, a barátainkat, a munkahelyünket és az egzisztenciánkat. Amikor úgy érezzük, hogy nem tudunk kimászni a gödörből, akkor sem szabad feladni. Mindig van kiút és van lehetőség a gyógyulásra!
A legnehezebb lépés: szembenézni önmagunkkal és őszintén beismerni: alkoholista vagyok. Ez az a pillanat, amikor elindulhatunk a gyógyulás útján. Fájdalmas lépés a függők életében, de a legfontosabb is egyben. Ha szembenézünk a függőséggel, akkor az feloldozás, megkönnyebbülés is lehet egyben, hiszen ha már ismerjük a gyengeségünket, akkor tehetünk is ellene.
Az önvizsgálat után több út is áll előttünk. Van, amikor már első pillanatban képesek vagyunk elindulni és van, amikor válaszút elé állítanak szeretteink, terápiára küldenek bennünket. Ahol ránk zúdul az, hogy sosem voltunk őszinték önmagunkhoz. Az első benyomások sokkhatásként érnek bennünket.
A közösségi terápia alatt tükröt tartanak elénk, szembesítenek bennünket és rá kell jönnünk: „alkoholista vagyok”.
De nem az a fontos, hogy milyen úton jutunk el a terápiához. A fontos az, hogy végigcsináljuk.
Nem elég túlélni a napot alkohol nélkül, meg kell találni az örömöt is józan hétköznapokban. Azt is meg kell tanulnunk, hogyan fejezzük ki dühünket, rossz érzésünket – a konfliktusokat az elkerülés helyett meg kell oldani.
Hiszen a problémák, konfliktusok az élet részei, ám ha józanul, önmagunkat ismerve szembesülünk velük, meg tudjuk oldani őket, mielőtt elmérgesednének.
