A terápia nem büntetés
Sokan büntetésként élik meg, hogy ki kell szakadniuk a megszokott környezetükből: az otthonukból, munkájukból, hobbijaikból, és idegenekhez kell alkalmazkodniuk 4-6 hétig egy bentlakásos terápián.
Tény, hogy mindannyiunknak nehéz kilépni a komfortzónánkból, hiszen a megszokott környezet, emberek biztonságot adnak. Csakhogy a függőség, szorongás, depresszió is a megszokott környezetben alakult ki, már csak emiatt is fontos változtatni rajta.
Minden terápia alapeleme a változ(tat)ás: testi betegségeink esetében is szükséges valamilyen szer vagy eljárás, amely a normálistól eltérő állapotot a gyógyulás irányába tereli.
Így van ez lelki betegségeinknél is; le kell térnünk az önrombolás vágányáról, és ehhez energia kell, ez nehéz.
A pszichoterápiás munka során a páciens meglátja, hogyan is működik és ez miként hat másokra.Egyik férfi páciensünk pl. észrevette, hogy amikor ő azt mondta a párjának, minden rendben lesz, akkor a másik nem nyugodott meg, hanem inkább kirekesztettséget élt meg. Az őszinteség a bizalom alapja, és ha nem tudjuk megosztani a másikkal azt, ami nyugtalanít, akkor nincs valódi kapcsolódás egymáshoz.
A férfiak gyakran hiszik, hogy egyedül kell megbirkózniuk a problémákkal, ezért nehezen beszélnek párjuknak arról, hogy adott esetben tehetetlenek vagy bizonytalanok. Magukba zárják a félelmeiket, csakhogy a másik érzi, hogy nyugtalanok, idegesek. Párunk, barátunk vagy testvérünk érzékeli, hogy feszültek vagyunk vagy szomorúak, nekünk pedig szintén az segít, ha beszélni tudunk gondjainkról. A problémáról beszélés egyben a teher megosztása is, ezért máris megkönnyebbülünk. Ebben a megkönnyebbült állapotban hamarabb találjuk meg a megoldást is. S ugyanakkor a kapcsolatunkat is erősítjük, mert érzi a másik, hogy bízhat bennünk.
Egyik csoportos beszélgetés során egy páciens elmondta, hogyan érintette őt, amikor társa kilépett a terápiából: düh és szomorúság jelent meg, hiszen a másik távozása neki is veszteség. Megértette, hogy ő ezt saját sikertelenségeként élte meg: nem tudta meggyőzni társát, hogy maradjon. Korábban sokszor tapasztalta már meg, hogy hiába szeretne valamit elérni másoknál, nem sikerül, és ilyenkor gyengének, kicsinek, „láthatatlannak” érezte magát. A másik ember viselkedése tehát láthatóvá teszi saját, eddig nem látható működésünket: erőltetünk vagy a másik helyett teszünk meg dolgokat, vagy éppen ráhagyjuk, ha a másik akar valamit, amit mi nem – de belül feszültséget érzünk.
A feszültség jelzi, hogy nem vagyunk rendben azzal, amit történik, de ezt nem tudjuk kifejezni, mert tartunk attól, hogy akkor nem leszünk elég jó pár, szülő, beosztott, főnök, barát stb.
Túlságosan is meg akarunk felelni a vélt vagy valóságos elvárásoknak, és szép lassan gyűlik bennünk a feszültség…
A terápián pácienseink megtanulják észrevenni és kifejezni azt, ami bennünk történik pl. akkor, amikor a másik járkálásával megzavarja a meditációt, nem jön le időben a sétára stb. Így megtapasztalják, hogy ki lehet mondani, ha valami zavarja őket vagy nem akarják, ill. meg lehet kérni a másikat, hogy hagyja abba a járkálást.
Tetteinket többnyire nem bántó szándék vezérli, egyszerűen csak figyelmetlenek vagyunk; ezért ha valaki finoman figyelmeztet minket, észrevesszük magunkat és változtatunk (pl. abbahagyjuk a járkálást).
A másik kérése tehát segít észrevenni, hogy milyen hatással vagyunk rá és így változtathatunk. De ha a másik nem szól, csak gyűjti magában a dühöt, mindketten veszítünk: én nem tudom, hogy zavarom őt, ezért nem tudok változtatni, őt pedig továbbra is zavarja pl. a járkálásom…
A pszichoterápia olyan, mint egy hatalmas nagyító: „felnagyítja” a viselkedésünket, ill. annak hatását másokra. Így megfigyelhetjük, mit váltunk ki a környezetünkből, amikor „észt osztunk”, lekicsinylően beszélünk valakivel vagy nem hallgatjuk meg. És persze azt is megtapasztaljuk, milyen az, amikor meghallgatnak minket vagy bátorítanak. Azt is észrevesszük, melyek a jellemző reakciómintáink, vagyis mit teszünk, ha nem hallgatnak meg minket, türelmetlenül beszélnek velünk, panaszkodik valaki stb. Ha tudatosítjuk, mi történik ezekben a helyzetekben, meg is tudjuk változtatni a viselkedésünket.
