A „Tudjukmi” és az Anyák

Tegnap láttam egy posztot az egyik helyi anyukás FB csoportban:
„Segítséget kérek. A fáradtság miatt teljesen kikészültem. Nincs segítségem a többemberes gyermekem mellett, de mostanra a teljes kimerültség határán vagyok, főként lelkileg!”

Először meglepett ez a poszt, erősen kilógott a közösségi média megszokott világából. Hát hol van a mindig mosolygós kisgyerekes Anyuka, az őt szorosan átölelő, büszke Apuka és a cukin hozzájuk bújó gyerekek? Hova lett a tündérvilág, a cukormáz?
Elgondolkodtam ennek a néhány sornak a szokatlan őszinteségén, írójának bátorságán. Milyen igaza van! Miért nem történik ez gyakrabban? Miért nem mondjuk ki mi Anyák, hogy ELFÁRADTUNK. NAGYON. Főleg az elmúlt néhány évben. Miért olyan nehéz megformálni ezeket a szavakat: Anya vagyok. Fáradt vagyok.

“Tudjukmi” a fáradtság oka

Van egy 6 és egy 9 éves gyermekem. Sokszor éreztem már magam fáradtnak az elmúlt 9 évben, de ez a fáradtság most más. Ez nem az a fáradtság, amit egy kiadós alvással ki lehet pihenni és másnap könnyebb és jobb lesz minden. Hetek óta azon gondolkodom, hogy ez a fajta fáradtság vajon mikor és főleg mitől fog elmúlni? Mikor leszek újra a régi Önmagam? Olyan, mint azelőtt. A „Tudjukmi” előtt.
Azért nevezem így, mert azt vettem észre, hogy mostanában egyszerűen nem beszélünk róla. Mintha nem is lenne, soha nem is lett volna. Talán azt gondoljuk, hogy, ha nem beszélünk róla, akkor nem is lesz többet! Reméljük, hogy elmúlt és egy rossz emlék marad csak.
De attól, hogy nem beszélünk róla, attól a hatása, a következményei itt vannak. És most nem a szó szoros értelmében vett egészségügyi következményeiről beszélek, hanem inkább arról, amit lelki szinten tett velünk. Például velünk, Anyákkal.

Hogy oldjuk ezt meg egy hónapig?

Emlékszem, amikor barátnőm felhívott 2019. márciusában: „Hallottad? Bezárják az óvodákat és az iskolákat! Lehet, hogy egészen tavaszi szünetig nem mehetnek már a gyerekek!” Teljesen kiborultunk. Mi az, hogy itthon lesznek talán egy hónapig is? Hogy oldjuk ezt meg egy teljes hónapig??? 😊😊😊 Így visszatekintve, nagyon jót nevetek most magunkon.
Hát nem egy hónapig kellett megoldanunk. Hanem sok-sok hónapig, sőt két évig. Mert hiába mehettek egy idő után elvileg újra közösségbe a gyerekek, vagy karatén volt, vagy icipicit folyt az orruk, és akkor már az óvoda/iskola közelébe sem mehettek. Biztos voltak szerencsésebbek is, az enyémek szinte állandóan itthon voltak. Jobb esetben csak az egyik, rosszabb esetben mindkettő: egy óvodás és egy kisiskolás.

Másod, harmad és negyedállás

Mi, Anyák pedig összeszorítottuk a fogunkat és csináltuk, amit kellett: tanítottuk, tornaórát vagy éppen kreatív foglalkozást tartottunk, levegőztettünk, főztünk, takarítottunk. Egy személyben voltunk tanárok, óvónők, dadusok, tornatanárok, szakácsok, takarítók. Mind-mind egyben. Csak amíg normális esetben a szakácsok, dadusok, tanárok hazamehetnek munka után, addig nekünk mindezek után kezdődött a saját munkánk. Általában estefelé. Amikor már minden más kész volt és nem maradt más, csak a hihetetlen fáradtság. Mert ugye a legtöbb Anyának Magyarországon van munkája. Hiszen máshogy nem megy.

Könnyű Neked home office-ban!

Illetve mára már az a helyzet, hogy örülhet az Anya, ha még van munkája. Hiszen melyik munkáltató tűri azt, hogy az alkalmazottja állandóan otthon van a gyerekkel? Vagy, ha home officeban dolgozik, akkor minden megbeszélésen ott ugrabugrál egy dackorszakos 2 éves vagy egy nem éppen az udvariasságáról híres 4 éves? Sajnos nem sok. Ez pedig hatalmas terhet ró az Anyákra. A bizonytalanság állandó szorongást, gyomorgörcsöt okoz.
Vannak olyan „szerencsések”, akik meg tudják oldani, hogy otthonról dolgoznak. Én közéjük tartozom. Értem én, hogy milyen jó nekem, csak nem érzem. Nem érzem így jól magam. Közösségi ember vagyok, más emberek között érzem jól magam, nem mindig egyedül otthon. Szükségem lenne ingerekre, együtt gondolkodásra, egymás motiválására. Akkor jobban megy a munka és talán a depresszió is kevésbé fenyeget.

Mit tehetünk a mérhetetlen fáradtság ellen?

Tisztában vagyok vele, hogy nem volt szokványos az elmúlt két év, és mindenkinek nehéz volt, nem csak az Anyáknak. De azt gondolom, hogy nekik kifejezetten kemény volt, nagyon elfáradtak. És a fáradtság, a kiégés most jön ki rajtuk igazán, amikor kicsit kiengedhetnek, ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk oda rájuk és egymásra!
Ha magukon, családtagunkon vagy barátnőnkön észrevesszük a kimerültség, kiégés jeleit, semmiképp ne úgy álljunk hozzá, hogy „ez természetes, minden Anya fáradt, ez így van mióta világ a világ”. Mindenképpen keressünk lehetőséget egy jó baráti beszélgetésre, néhány óra vagy jobb esetben egy-egy nap kikapcsolódásra, feltöltődésre. Ha ez nem elég, akkor keressünk egy önsegítő csoportot, súlyosabb esetben pedig mindenképpen forduljunk szakemberhez!